Soft Living — Mit jelent értékként tekinteni önmagunkra?

Van valami különösen vonzó azokban a nőkben, akiknek tartásuk van. Nem feltétlenül a szépségük miatt. Nem azért, mert mindig magabiztosnak tűnnek. És nem is azért, mert minden helyzetben tudják a választ. Mégis van bennük valami, ami megmarad az emberben.

Egyfajta nyugalom. Önbecsülés. Természetesség.

Sokáig azt gondoltam, hogy ez a fajta kisugárzás elsősorban önbizalom kérdése. Ma már inkább úgy látom, hogy valami mélyebbről fakad. Abból, ahogyan egy nő önmagára tekint. Abból, milyen helyet foglal el a saját életében.

A legtöbben szerepekkel, eredményekkel, külsőségekkel azonosulunk. Pedig ezek folyamatosan változnak. A kérdés nem az, hogy mit értünk el, hanem hogy miből indulunk ki, amikor magunkra gondolunk.

Vannak időszakok, amikor szinte észrevétlenül elkezdjük összekeverni azt, amit csinálunk, azzal, akik vagyunk. Ha jól mennek a dolgok, könnyebben látjuk magunkat kedvező fényben. Ha valami nem sikerül, hajlamosak vagyunk kevesebbre tartani magunkat. Talán ezért fordul elő olyan gyakran, hogy amikor egy terület meginog az életünkben, az önmagunkról alkotott képünk is vele együtt kezd bizonytalanná válni. Mintha az értékünk attól függne, hogy éppen hogyan teljesítünk egy adott szerepben. Pedig a kettő nem ugyanaz.

Egy időben természetesnek vettem, hogy a figyelmem elsősorban arra irányul, hogy mi hiányzik még. Később kezdtek el olyan jellegű kérdések foglalkoztatni, hogy:

Hogyan élhetnék nagyobb összhangban azzal, akivé folyamatosan válok?

És mi történik, amikor nem a hiányainkból, hanem az értékeinkből indulunk ki?

Néha segít, ha egy pillanatra eltávolodunk a megszokott nézőpontjainktól és megpróbálunk más szemmel tekinteni önmagunkra.

Most pedig képzeld el, hogy egy ékszer vagy. Nem akármilyen. Egy olyan, amely tökéletesen kifejez téged. Finom és visszafogott. Vagy éppen karakteresebb. Lehet, hogy első pillantásra nem is mindenki veszi észre benne azt, ami különlegessé teszi. Mégis van benne valami, amit nem lehet összetéveszteni semmi mással. Valami, ami csak rá jellemző. És talán nem is az a legérdekesebb benne, hogy milyen. Hanem hogy hű ahhoz, ami.

Érdekes módon egy értékes ékszer esetében természetesnek vesszük az egyediséget. Nem várjuk el tőle, hogy olyan legyen, mint egy másik. Nem kérjük számon rajta, hogy miért más formájú, más korból származik vagy más történetet hordoz. Éppen ettől lesz megismételhetetlen. Önmagunkkal is itt kezdődik az elfogadás. Nem akkor, amikor már tökéletesnek látjuk magunkat, hanem amikor nem akarunk többé valaki másként ragyogni.

Mégis önmagunkkal szemben gyakran sokkal kevésbé vagyunk megengedők. Hajlamosak vagyunk olyan mércékhez hasonlítani magunkat, amelyeknek valójában semmi közük ahhoz, akik vagyunk. Ha valami fontos számunkra, egészen másként bánunk vele. Nem dobjuk akárhová. Nem hagyjuk figyelmen kívül. Nem tesszük olyan helyre, ahol sérülhet. Nem adjuk oda akárkinek. Nem feledkezünk meg róla hónapokra. Vigyázunk rá. Figyelmet szentelünk neki. Gyengéden fordulunk felé. Erre mi is méltók vagyunk.

Egy igazán értékes ékszer nem attól lesz becses, hogy új. Gyakran éppen attól válik még értékesebbé, hogy története van. Hogy időt áll ki. Hogy nem a trendekhez igazodik. Hanem megőrzi a lényegét. Szeretem ezt a gondolatot a nőiességgel kapcsolatban is. Mert az életünk során szerzett tapasztalatok nem elvesznek belőlünk, hanem hozzáadnak ahhoz, akik vagyunk. A döntéseink. A felismeréseink. A változásaink. Mind hozzátartoznak ahhoz a történethez, amelyet magunkkal hordozunk. Mert talán nem az tesz valamit időtlenné, hogy változatlan marad. Hanem az, hogy minden változásával együtt önmaga marad.

Az igazán időtálló dolgok ritkán sietnek. Nem akarják bizonyítani létjogosultságukat. Nem kérnek folyamatos megerősítést. Nem versenyeznek minden új irányzattal. Egyszerűen tudják, kik ők. Ezért olyan felszabadító felismerni, hogy az összehasonlítás és a belső bizonyosság ritkán férnek meg egymás mellett. Mert ami önmagában nyugszik, annak nem kell folyamatosan bizonyítania az értékét.

A nőiesség egyik legszebb formája nem a szépségben vagy a kifinomultságban rejlik. Hanem abban, ahogyan egy nő hordozza önmagát. És talán éppen ezért olyan fontos, hogy mi őrizzük ezt a kapcsolatot önmagunkkal. Hiszen egy idő után már nem építhetjük kizárólag mások visszajelzéseire a saját értékünkről alkotott képünket. Ez a kapcsolat válik azzá a belső iránytűvé, amelyre a döntéseinkben is támaszkodhatunk. Abban, amit választunk. És abban is, amit többé nem választunk.

Innen kezdve egészen más kérdések kezdenek foglalkoztatni bennünket.

Nem feltétlen azon lesz a hangsúly, hogy:

Mit várnak tőlem?

Mit kellene tennem?

Mitől leszek szerethetőbb?

Mitől kapok több elismerést?

Hanem egyre inkább az, hogy:

Nekem ez jó?

Közel áll hozzám?

Örömet okoz?

Összhangban van velem?

Ezek a kérdések elsőre egyszerűnek tűnhetnek. Mégis sokszor egészen más válaszokhoz vezetnek.

Ha valóban értékesnek látnád magad, min változtatnál?

Miben lennél válogatósabb?

Mire mondanál nemet?

Hogyan bánnál az időddel?

Hogyan beszélnél magadról?

Hogyan engednéd, hogy mások bánjanak veled?

Ezekre a kérdésekre nincs egyetlen helyes válasz. És talán nem is az a fontos, hogy mindenre azonnal tudjuk a választ. Már az is sokat változtathat, ha időről időre felmerjük tenni őket magunknak.

Egy ékszer értéke sem attól függ, hogy felismerik-e. Attól sem, hogy dicsérik-e. Attól sem, hogy éppen ki viseli. És önmagunkkal kapcsolatban is ez az egyik legfontosabb igazság. Már nem kell folyamatosan kiérdemelnünk a helyünket. Már itt vagyunk. Az érték nem attól születik meg, hogy felismerjük. Már előtte is ott volt. A különbség az, hogy egy idő után elkezdünk ennek megfelelően választani.